Elemzés (Analysis)

A követelményelemzés során azonosítottuk a kifejlesztésre váró termék lényeges képességeit, minőségi jellemzőit. A folyamattervezés részeként pedig pontosan meghatároztuk, hogy milyen konkrét feladatokat kell megvalósítani alkalmazásokkal.

Az elemzés során készítjük el az alkalmazás nagyvonalú terveit (UML) a rendszerrel szemben támasztott követelménynek alapján, azaz formalizáljuk, modellezzük a szöveges specifikációt. Vázoljuk, elemezzük a rendszer architektúráját, kidolgozzuk a fogalmi (domain) modellt, valamint meghatározzuk az egyes üzleti-, és architektúra-komponenseket, és elemzzük azok függőségi viszonyait. Gondoljunk csak arra, hogy egy épületet sem kezdenek el ötletszerűen felépíteni, hanem előtte gondosan megtervezik. Különösen igaz mindez, hogyha több embernek kell az adott feladaton együtt dolgoznia, hiszen ekkor még a hatékony együttműködés is csak nehezen biztosított.

Az egyes komponensek kialakításakor ügyelni kell arra, hogy a teljes szoftver-fejlesztési folyamat iteratív és inkrementális lehessen!

Az OMG MDA koncepcióját szem előtt tartva szükséges, hogy elemzési-modellünk platform független (PIM) maradjon, mert ezzel biztosíthatjuk a modell hosszú életét.

Tapasztalt konzultánsaink értékes segítséget nyújtanak a szoftver-életciklus elemzés folyamatához. Segítenek a szoftver architektúra elemzésében, és az architekturális prototípusok azonosításában is.

Segítünk a szervezethez, projekthez leginkább illeszkedő szoftverfejlesztési-módszertan, szabványok, jelölésrendszerek és eszközök kiválasztásában, testre szabásában, bevezetésében. Ez megvalósulhat a projektben való folyamatos részvétellel, konzultáció formájában illetve eseti tanácsadásokkal egyaránt.

Ügyfeleinknek segíteni tudunk továbbá a megfelelő UML profil kiválasztásában, kialakításában, tekintettel az UML beépített bővítési lehetőségeire.

A helyzetfelmérés alapján, igény esetén a szoftverfejlesztési módszerek, szabványok és eszközök könnyebb bevezetéséhez tanfolyamokat szervezünk.

Előző Következő