DimensionRM Workshop

Az DimensionRM Workshop kliens felületről érhető el az eszköz összes szolgáltatása, beleértve a napi használaton túlmutató beállítási, testreszabási és adminisztrációs funkciókat is.

A legtöbb esetben - akár az ötletekből, akár a felhasználói igények rendezetlen halmazából - már a fejlesztés indulása előtt sok dokumentum készül el, amelyekből a lényeges részeket ki kell emelni és strukturálni, átláthatóvá kell tenni, ugyanakkor a bekövetkezett változásokat az eredeti dokumentumokban is jó viszontlátni. Az DimensionRM kliens alkalmazásai közé tartozik a Word (FrameMaker, Interleaf) integráció is, amely lehetővé teszi akár olyan folyamat, módszer kialakítását is, ahol bizonyos résztvevők csak dokumentumokon keresztül érintkeznek az eszközzel, így továbbra is a megszokott szövegszerkesztő alkalmazásukat használhatják. Az integráció további szolgáltatása, hogy lehetővé teszi az elemi információk adatbázisba töltését, valamint az adatbázis és dokumentum állapotának kétirányú szinkronizálását (módosítások, törlések).

Az adatbázis jelentősége a központi tároláson túl a széleskörű jogosultság kezelés valamint, hogy minden jogosult, minden lekérdezéskor az aktuális állapotot láthatja, így elkerülhető, hogy a vezetőség egy korábbi állapot alapján hozzon nem megfelelő, költséges döntéseket.

Az eszköz lehetővé teszi, hogy a különböző fajtájú, kezelt információhoz sokfajta, szabadon megadható kiegészítő tulajdonságot (attribútum) rendeljünk hozzá. Például megadható a követelmények prioritása, típusa, a hibák, változtatási kérelmek állapota, de ilyen tulajdonság egy felelős hozzárendelése vagy egy alprojekt (modul) százalékban megadott készültségi foka is. Az állapot, felelős és további tulajdonságok kezelésével, munkafolyamat (workflow) is kialakítható. A tulajdonságok hozzárendelése több szempontrendszerű csoportosítást tesz lehetővé, így az információk rendezhetőek és szűrhetőek (például: adott modulhoz tartozó magas prioritású követelmények, a múlt héten felvett 'x' állapotú hibák, amelyeknek 'y' a felelőse, stb.)

Természetes dolog, hogy a tárolt elemi információk az idők során változnak, vagy változtatási igények merülnek fel velük szemben. Az DimensionRM egyik alapvető része a változás és a változtatási igények kezelése. Ezeket az eszköz számos szolgáltatása támogatja: változtatási igénynek széleskörű kezelése, on-line elérhető régebbi változatok, változtatási igények története (audit trail), e-mail értesítés a megfelelő személyeknek a megadott változásról, stb.

Előző Következő